Balázsáldás 2018/02/03

2018.02.06 13:02

Ezt a szertartást február 3-án, vagy az azt követő vasárnapon végzi az egyház Szent Balázs püspök és vértanú emlékére, ki Diocletianus és Licinius római császárok idején élt. A legenda szerint szerette az állatokat, azok barlangja köré csoportosultak és áldását várták, valamint védték, őrizték. Egy asszony malacát elvitte egy farkas, de a szent imádságára vissza is vitte. Az asszony hálából gyertyát és ételt vitt a már börtönben levő püspöknek, aki megígérte, hogy mindenkit megáld, aki hasonlóképpen hozzá folyamodik. Több gyógyítást vitt véghez. Egyszer 2 égő gyertyát kereszt alakban egy gyerek álla alá tartva mentett meg, aki a torkában akadt halszálka miatt fuldoklott.

Ha valaki torkán szálka akadt meg, már a 6. században ezt kellett mondani: „Balázs vértanú és Krisztus szolgája mondja: Vagy le, vagy föl!”

Nyugaton is elterjedt tisztelete, majd a 13. században általánossá vált. Akár ember, akár állat betegedett meg, gyertyát áldoztak Szent Balázs tiszteletére. Szent Balázs napján vízszentelés is volt, amely vízzel megszentelték a templom elé hajtott állatokat.

Vissza

Elérhetőség

Mohácsi Római Katolikus Plébánia
7700 Mohács,
Szent Mihály tér 8.

69/322-866
30/602-77-20

Mohácsi Római Katolikus Plébánia © 2013-2017 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode